A bemelegítés is már jó volt: Futás közben egyenesütés majd mindenféle egyéb bemelegítő gyakorlat. kezdetnek kar és könyök körzés, ami még annyira nem nehéz, de amikor már fejkörzést kellet csinálni (össze-vissza)futás közben, ott már konkrétan úgy jöttünk mentünk mint akik részegek, és nem nagyon tudtuk merre van az előre... Utána volt nyújtás is, és én már titkon készültem a földharcra (ott szokott extra bemelegítés lenni) de végül kés volt. Ami egyből bevillant a bemelegítésnél, hogy az egyik gyakorlat már sokkal jobban megy, mint régen. Nem sokszor szokott lenni, és így rögtön sejtettem, lehet köze a CC-nek, hogy most már kényelmesen meg tudom csinálni A gyakorlat lényege, hogy le kell menni négykézlábra, de nem a térdeden támaszkodsz, hanem megemeled (éppen ne érjen le) és a lábujjaidon, és a kezeden tartod magad. Ha ez megvan akkor minél nagyobb körökben kell mozogni.
Technika: A kés egy állandóan visszatérő program ugyan úgy, mint a kocsmákban :) A szokásos fenyegetések voltak: rád fogják, odateszik a nyakadhoz (és esetleg közben fogják a kezedet is) stb.
Ezek ismerős technikák, elég sokat gyakoroltam (és még így is el szoktam néha véteni).
Viszont mégis csak volt új a nap alatt: Mi van akkor, ha odaszorítanak a falhoz, és a torkodra teszik a kést? Blokkolod a karját, alárúgsz, kivered a kezéből a kést, majd dolgozol rajta amég össze nem esik, vagy el nem tudsz futni abban a tudatban, hogy nem jön utánad (itt hívnám fel a figyelmet, hogy erre egy jó térdrúgás lehet a biztosíték). Azért nézzük kicsit részletesen: a szitu a következő: a falhoz vagy szorítva, a nyakadon a kés, és az emberünk valamit akar tőled. A megoldás pedig: ráfogni a csuklójára, és a könyökhajlatára, ezáltal magadhoz szorítod a késes kezét ami már nem a nyakadon van hanem legalább 5-10 centivel arrébb, az emberünk pedig kicsit megrogyott. Ez az a pillanat amikor jól alá lehet rúgni, hogy felszálljon az égig (de legalábbis esélyes, hogy a támadó kedve elszáll). Ezek után egy határozott lépéssel (a kezét tartva, biztos ami biztos) ki kell fordulni, és így a támadó mellé kerülve, oda kell csapkodni, a falhoz a kezét, ha még nem engedte el a kést, majd határozottan addig ütni amég ártalmatlan nem lesz, és egy oldalsó térdrúgással lehet búcsúzni. (Igen hülye agresszív sport ez: "Ja hát kérem az élet nem habos torta...").
Az edzés végén volt némi gyakorlás a mai napból (csukott szemes támadás), majd keményítés, és nyújtás...
Ezek után még kb. másfél óra után is fűtöttem mint egy megvadult kemence...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése